2012
148 oldal
kortárs novelláskötet
A novelláskötetekben az a jó, hogy nem kell feltétlenül az elején kezdeni, sorban haladni, hanem össze-vissza ugrálhatunk köztük. Ilyenkor ráadásul olyan érzésünk támadhat, hogy valamit hozzáteszünk a könyv értékéhez az általunk kreált új sorrenddel. Vagy történhet az (és velem pont így volt), hogy rosszul választjuk ki a kezdő novellát, és még ügyetlenebbül folytatjuk. Két novella után ugyanis nem akartam tovább olvasni Vida Gábort. Később kiderült, hogy pont azokat választottam ki, amik szerintem a leggyengébbek.
Mégse adtam fel, és így megismerkedhettem a sakkozás rejtelmeivel, hogy milyen lehet fiatal srácként focizni, mit érez egy kapus egy gól után, hogy végződne a Bánk bán a mai életben, hogy kell megnyerni egy pingpong meccset. Volt itt viszonzatlan szerelem, nem létező falu, csalódás, hibák, amikből tanulni lehetne, és abszurditás is. A tizenegy novella tehát sokszínű, változatos, és mind stílusában, mind történeteiben különleges. Ilyen például a címadó Kétely meg a hiába című történet a maga véget-nem-érő mondataival, ami tökéletes hangulatba hozott drámai és szörnyű befejezéséhez.
Meglepett viszont, hogy egymás után három sporttal kapcsolatos novellát olvashattam, én máshogy építettem volna fel a kötetet, de ettől függetlenül odáig voltam értük, és imádtam, ahogy a tinédzser kor szépségeit és gyötrelmeit megidéző történetekbe bele-beleszőtte a nyolcvanas évek Erdélyének korképét is. Kedvencem a Jelenetek egy erdélyi filmből című novella volt, egyrészt azért, mert Vida Gábor nagyon profin hozta a női narrátort, másrészt a filmes megközelítés, a forgatókönyvszerű narráció miatt. Amennyire nem tetszett tehát az Isten és a farkasok és a Mint akinek hedwig című két elbeszélés, annyira meggyőzött a többi kilenc.
Akik félnek a kortárs magyar irodalomtól, mert nem értik, vagy idegesíti őket, vagy túl elvontnak tartják, azoknak is bátran merem ajánlani Vida Gábor legújabb novelláskötetét, mert ezek az írások nem fárasztóak, szerintem érthetőek és nagyon emberiek.
"Beszélgettünk egyszer a magányról… Mondtam akkor mindenféle hülyeséget,
aztán eszembe jutott, hogy mit akartam, de nem került szó többé róla.
Megpróbálom leírni, mert nem akarom elfelejteni, hogy a magány önzés meg
hiúság: amikor azok sem értik, amit mondasz, akik szeretnek és akiket
viszont, amikor nem érdekli őket, amit mondasz, csak hogy igazat adsz-e
nekik; amikor az sem érdekli őket, amit akarnak vagy mondani
szeretnének, hanem csak az érveid rombolása; amikor téged sem érdekel,
mit mondanak, amikor a saját véleményedet is unod, amikor legszívesebben
hallgatnál, de nem tudsz, hiába is tudnál, rajtad már nem segít."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése