2012. december 5., szerda

Merjünk másnaposak lenni!

Cserna-Szabó András -
Darida Benedek :
NAGY MACSKAJAJKÖNYV
avagy süssünk-főzzünk másnaposan
2012
368 oldal

 


Ha már egy ilyen könyvről írok kritikát, mi lehetne stílusosabb annál, hogy mindezt másnaposan teszem (na persze nem olyan mértékben, mint a könyvben szereplő egyedek). A szerzőpáros már megjelentetett egy Jaj a legyőzötteknek! című könyvet, ami két kiadást is megélt, és amikor a harmadikhoz értek volna, úgy döntöttek, változtatnak rajta, így született a Nagy macskajajkönyv
Én nem ismertem az előző verziókat, viszont utánaolvastam, és örömmel látom, hogy ebben a verzióban több a kép (amiket nagy örömmel nézegettem), viszont az előző kiadásokban volt hányózacskó. Ebben miért nincs? Hát mi nem érdemeljük meg? És ha szükségünk lenne rá éppen a Mayiritsa Alkibiadésznak receptjének olvasása közben (egy kedves báránykát kell durván megnyúznunk, kibeleznünk, és a többi)?

Ez egy összetett mű. Egyrészt komoly tanácsokat ad a zákányosság leküzdésére, vagy éppen annak elfogadására, sőt: megtanít, hogy húzhatunk hasznot belőle, hiszen rengeteg művész volt (és van és lesz is), aki csak ilyen állapotban tudott igazán alkotni. Másrészt 66 receptet találhatunk benne a gusztustalantól az érdekesen át egészen az étvágygerjesztőkig (az Ördögpirulákat például a szerzőkkel ellentétben ilyen állapotban is finomnak képzelem, 63. o.). Természetesen ezek sem úgy hangoznak el, mint egy átlagos receptkönyvben, á, dehogy. Mindegyiknek megvan a maga körítése, stílusa, sztorija. 
Harmadrészt pedig híres és kedvelt írók és szereplőik, művészek, vagy akár politikusok italozási szokásaival is megismerkedhetünk, ezzel kicsit közelebb kerülhetünk akár a személyük megismeréséhez is. De ehhez hozzátenném, hogy nem szabad elhinni minden írott szót ebben a könyvben, főleg nem a nőkről szóló elmélkedésüket (91.-95. o.), amin természetesen nem sértődtem meg, vevő vagyok én Cserna-Szabó humorára (a Pusziboltot is imádtam), és mostantól úgy tűnik, Darida Benedekét sem vetem meg.

Az elején nem nevettem, nem mosolyogtam rajta, hanem enyhén szemöldök ráncolva olvasgattam a sorokat: erőltetettnek és morbidnak (rossz értelemben) tartottam. Ezért úgy döntöttem, hogy összevissza sorrendben fogom olvasni a fejezeteket, és így ismerkedtem meg Hrabal, Hunter S. Thompson, majd Weöres Sándor tivornyázási szokásaival, amik már sokkal inkább tetszettek, meg is mosolyogtam őket, és innen már nem volt megállás, az egészet akartam, a maga gonoszkodó, (ön)ironikus, morbid (jó értelemben) milyenségében. És - bár én ilyenkor sem kívánok savanyú leveseket vagy szakrálisan legyilkolt állatbelsőségeket, - egyet kell értenem a könyvben írottakkal sok helyen: bizony, a reggeli nem a barátunk éjszakázás után, és én sem szívesen innék meg egy Kiskegyed által javasolt vitaminokkal dúsított sós-cukros lötyit. Na de a korsó sört is arrébb tolnám magam elől csukott szemmel. Beigazolódott: ivás terén sem vagyok egy napon említhető sem a szerzőkkel, sem pedig könyvük szereplőivel.

Bátran merem ajánlani a Cserna-Szabó András rajongókon kívül annak, aki tapasztalta - akár egyszer is - a másnaposság idegesítő, fárasztó és kiábrándult állapotát. Ezzel a könyvvel ugyanis sokkal könnyebb túlélni: olvasgatása közben nevetgélhetünk a nagy írók italozási szokásain vagy akár meg is főzhetünk egy katzenjammer-űző savanyú levest. Talán nincs is a NAGY MACSKAJAJKÖNYVnél jobb karácsonyi ajándék az állandó ivócimboráknak.

"KARIBI KÁVÉ


Hozzávalók:                               
6 dl hideg hosszúkávé                               1 kk. angostura  
1 szelet ananász                                         cukor                 
1/2 narancs és citrom                                jégkocka            
vékonyra szeletelve                                 narancshéjspirál
a díszítéshez    

Elkészítése:
A karibi kávé undorító egy ital, de szinte minden benne van, ami segíthet a macskajajt legyőzni. Egyetlen fontos dolog hiányzik belőle, egy fél üveg whisky. Ezt viszont megihatjuk a kávé előtt, után - de akár közben is." 
  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése