Az év legjobb című könyve

Cserna-Szabó András :
Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Magvető Kiadó

2013

362 oldal

kortárs magyar szépirodalom

"Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Kicsinállak, elpusztítlak, kicsicsillag."

Cserna-Szabó Andrástól imádtam a Pusziboltot, néha hangosan nevettem a Félelem és reszketés Nagyhályogon olvasása közben, mulatságosnak találtam a Darida Benedekkel közösen írt Nagy Macskajajkönyvet, a szerző első regénye azonban csalódást okozott.

Megkurtított fülszöveg: "A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló..."

Csalódásomtól függetlenül egy ideig tudom sorolni a könyv pozitívumait, mert bizony az is akad. Örültem, hogy újra olvashatom őt, és ismét megízlelhetem a kissé beteges, szatirikus és nagyon modern stílusát, már hiányzott. Amivel minden író le tud venni a lábamról, az pedig az intertextualizálás, legalábbis olyankor, ha leesik, kit idéz, esetleg olvastam is az említett könyvet, vagy láttam a filmet, amire utal. Ez gyakran előfordult, és az elbeszélő rajongása a krimik iránt hamar megszerettette velem a karaktert. Nagyon szerettem még, hogy a western fejezetekből átjöttek a valóságba, vagy legalábbis Emlék képzeletébe a szereplők, és belefolytak a hétköznapokba (bár ezzel szerintem lehetett volna többet is kezdeni).

Mint ahogy az én címadásomból is látszik, odáig voltam a könyv címéért, és borítójáért is. Én kislánykorom óta szeretem a Star Warst, így csak ámultam, és rögtön belekezdtem. Nem sokkal, úgy 50-60 oldallal később jöttek a problémák, amikor is elkezdtem unni. Nagyon fárasztott. Nem történt semmi, ami mégis, az idétlen volt, nem láttam meg mögötte se az értelmet, a kicsavart logikát, se pedig az álmodozó romantikus lelket. Végig azt éreztem, hogy Cserna-Szabó szíve helyén regényírás alatt felépült a Halálcsillag.

Hogy kicsit konkrétabb legyek, többet között a western fejezetekkel volt bajom: az elején nem voltak érdekesek a szereplői, se a történet, (bevallottan) klisék sorakoztak fel, és semmi pluszt nem adott hozzá. Innentől mindig félreraktam a könyvet egy időre, ha visszatértünk a Vadnyugatra. Ezen kívül ez a regény bizony nem lett lezárva. De nem úgy, hogy meghagyott egy izgalmas vagy nyugtalanító nyitott véget, bár a nyugtalanító jelző végül is ráillik. A tökéletes nő, aki az elején szóba kerül, lakcímmel együtt, eltűnik a süllyesztőben, Zafír és Zafíra köddé válik, Bundás Emlék pedig begolyózik. Nem érzem sem összeszedettnek, sem egységesnek, sem pedig késznek ezt a könyvet. Jobban szerettem a novelláid, András.

Gondolataim alátámasztásául íme egy idézet a könyvből:

"Heller bevágta maga mögött az ajtót, még kapkodta a levegőt a lépcsőzéstől. Jött felém zihálva, kezében a karddal.

- Arra gondoltam, talán írhatnánk közösen egy regényt - hebegtem, nem jutott más az eszembe.

- De hát te nem is szoktál regényt írni, te egy elcseszett novellista vagy, Emlék.

Letette az utazótáskát. Már csak a kard volt nála.

- Nem kéne lebecsülni a rövidforma értékeit - mondtam."

Könyvtrailer

Háy János: Mélygarázs

Európa Könyvkiadó
2013
268 oldal
kortárs magyar szépirodalom

Elég hangos az olvasóknak azon csoportja, akik előnyben részesítik a mostani külföldi írókat a magyar szerzőkkel szemben. Ennek egyik oka, hogy érthetetlennek, zavarosnak és követhetetlennek tartják írásaikat, másik pedig talán az lehet, hogy rendkívül sok magyar regény ábrázolt szürke, kiábrándult karaktereket, reménytelen és fásult életeket.

Ezek persze sztereotípiák, és szerencsére nem is helytállóak, ugyanis a kortárs magyar irodalom teljesen szerteágazó, és bizony, teremnek kiemelkedő, maradandó alkotások.

Ilyen műveket hoz létre maga Háy János is (legalábbis szerény véleményem szerint), aki gyakran ír családokról, házasságokról, gyerekekről, mindenről, ami velünk, vagy ismerőseinkkel megtörténhet. A stílusa pedig egyszerre vicces és fanyar és tragikus, de elsősorban megunhatatlan. Hogy legújabb műve, A mélygarázs mennyire lesz humoros, azt nem tudom (nem tűnik annak), de drámára már sokkal inkább számíthatunk. A könyv a
20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelenik meg.

Részlet a fülszövegből:

"Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy, ki a mesék világa felől szemlél, egy, ki az okokat kutatja, egy, ki vádakat olvas a világra, hogy mért olyan, amilyen. Egy férfi és két nő. Mindhárman ki akarnának keveredni a napvilágra, mégis ott bolyonganak valahol a mélygarázsban. Három, szerelem utáni élet és egy valahai szerelmi viszony három sarka, s egy készülődő titokzatos bűntett. Mit jelent élni, érezni, kötődni, sorsot építeni? Mit jelent egy olyan világban lenni, ahol minden élet egyedi és autentikus, de az életek közös világa telis-teli van hamissággal? Számvetés azzal, ahogy élünk és éltünk, s egyben sors és korkritika A mélygarázs. Sodró monológok, meghökkentő gondolatfutamok, a múlt és az életépítés kendőzetlen feltárása. Szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel."


És íme a friss és ropogós könyvtrailer, aminek készítésében közeli ismerőseim is részt vettek, és szerintem nagyon jól sikerült:

Könyv VS. Film: Pi élete

Yann Martel: Pi élete

Európa Könyvkiadó

2013

Fordító: Szász Imre, Gy. Horváth Lászó

400 oldal

kortárs szépirodalom

A Pi életéről szerintem már nem is kell mesélni, mindenki ismeri a sztorit: egy indiai fiú hajótörést szenved, és több mint fél évig hánykolódik a tengeren egy csónakban, amin egy bengáli tigrissel kell megosztoznia. Ha ez nem lenne elég érdekes, akkor Pi személyisége azzá teheti: a fiú ugyanis már egészen kicsiként megismerkedik a vallással, de eggyel nem is elégszik meg: egyszerre gyakorolja a muszlim, keresztény és hindu vallásokat, miközben gyakorlatilag állatok közt él (apja a Pondicherry-i állatkert igazgatója).

Könyv:
A történet, habár elég lassan indul be, lassan halad a végkifejlete felé, mégis izgalmas, és az elbeszélő kedvesen, izgalmasan mesél. Az író azonban nem nyughatott, és folyton kitekint. Ő ugyanis a létező, idős Pi elmeséléséből építkezik, és ezt nem bírja eléggé hangsúlyozni azzal, hogy néha megáll, hogy bemutathassa, milyen a mostani Pi, hogy él, van-e családja, és mégis milyennek látja ő, Yann Martell, ezt a kedves, szörnyen művelt, és nyugodt Piscine Molitor Patelt.

Ez volt a legnagyobb problémám, de a könyv harmadánál ezt is elhagyta. A befejezés akkor és ott nagyon kiborított. Kiábrándultam, ideges voltam, szörnyen szomorú, és nagyon sajnáltam Pi-t (akitől egy pár percre még undorodtam is). De nem ám a szenvedései miatt voltam ideges, hanem azért az egy mondatért, (SPOILER) amire Yann Martel értelmezésében az egész történet kifutott: "Így van ez Istennel is." Aki olvasta, tudja miről van szó, és én nem is a mondat tartalmával vitatkozom, mert azzal teljesen egyetértek, hanem azzal, hogy Martel képes volt úgy beállítani Pi történetét, mint ami képes megtéríteni egy ateistát. Én viszont úgy gondolom, hogy ami Pi-vel valójában megesett, az még egy mélyen hívőt is ki tudna ábrándítani Istenből.(SPOILER VÉGE)

Film:

Nem részletezem a véleményem, látvány: 10/10, történet 10/7. Itt is zavart, hogy sokszor láttuk a felnőtt Pi-t, viszont annyira elvarázsolt a CGI tigris, és a titokzatos mangusztás sziget, hogy nem is akarom többet kritizálni.

Amiben a film volt jobb:
Bár én olvasás közben is nagyon szép dolgokat képzeltem el, egy óriási mozivásznon látni mindezt mégis csak meggyőzőbb. Mindenkinek ajánlom, aki még nem látta, hogy 3D-ben nézze, mert én sem vagyok oda ezért a technológiáért, de a Pi életénél úgy éreztem, volt értelme, és hozzá is tett a filmhez érdemben. 
(SPOILER): Ez egy apróság, de amikor Pi az ölébe tette Richard Parker fejét, én elvesztem. Ez volt a legszebb jelenet a filmben szerintem, a könyvben azonban sajnos egyáltalán nincs ilyen. (SPOILER VÉGE.)

Amiben a könyv volt jobb:
Egyrészt a vallási szál. Ahogy Pi megismerkedik a különböző vallásokkal, majd összetalálkoznak a szent tanítók a szülőkkel, hát az a jelenet egyszerűen fantasztikus, és nagyon tanulságos. Sajnálom, hogy kihagyták, de persze értem is, így is nehéz volt beleférni az időbe. Mégis vitatkoznom kell magammal: ha a "szerelmi" szálat kihagyták volna, jutott volna idő az értékesebb részletekre is.
Nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni a könyvtől, így itt is folyton mondogattam - hol magamban, hol a társaságomnak, hogy ez nem így volt a könyvben, de valójában a legtöbb helyen ez nem volt probléma.
És a befejezés. A könyv egy japán biztosító társaság jelentésével zárul, ami nem csak hatásos, de igazán megható is. A film azonban nagyon hollywoodian zárul. Didaktikus, kiábrándító és úgy egyben egy nagy szivárványhányás. De, ismétlem magam: a VFX-szel engem teljesen megvettek, nem panaszkodom. 

Összegzés:

Nálam talán egy hajszállal a könyv nyert, de csakis a vallási szál miatt, de nem szeretném újraolvasni. A filmet viszont bármikor szívesen megnézném újra. 
A Pi élete legnagyobb erőssége az a jól kiszámított, mesterien megtervezett felépítése (az utolsó 10 oldal kulcsfontossága), ami miatt - mindegy, hogy utálod, vagy imádod, - nem fogod elfelejteni soha.

"Az emberek a kimerítő, elnyűvő szorongás miatt költöznek el. A miatt a mardosó érzés miatt, hogy mindegy, milyen keményen dolgoznak, erőfeszítésük nem hoz semmi eredményt, hogy amit egy éven át felépítenek, egy nap alatt ledöntik mások. A miatt a sejtelem miatt, hogy a jövő el van zárva, hogy ők még csak boldogulhatnak, de a gyerekeik már nem. A miatt az érzés miatt, hogy semmi sem fog változni, hogy boldogok és jómódúak csak máshol lehetnek."