2014. december 25., csütörtök

Merry Christmas!

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek! 


Akkor se essetek kétségbe, ha nem kerültetek karácsonyi hangulatba rögtön karácsony estéjén, íme pár könyv, ami segít megalapozni az ünnepi hangulatot:


Cecelia Ahern: Ajándék

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Oscar Wilde: A boldog herceg 


 

2014. november 25., kedd

Egy izgalmas akció-utópia : Briliánsok

Marcus Sakey : Briliánsok

2014
Európa Kiadó
Fordította: Pap Vera-Ágnes
504 oldal
utópisztikus krimi




"AZ ÉLET NEM IGAZSÁGOS.
Adjon a gyermekének különleges induló tőkét!
Mindannyian a legjobbat akarjuk a családunknak. De a legodaadóbb, legjobb szülő is csak annyira sikeres, amennyire a genetika engedi.
Ezért a Ragyogó Fények Termékenységi Központ kizárólag olyan donorokat fogad, akik megfelelnek a következő követelményeknek:
– Minimum 120-as IQ-ra tesztelték őket.
– Nincs örökletes hajlamuk betegségekre.
Korábban a mesterséges megtermékenyítést azoknál alkalmazták, akik nem tudtak más módon teherbe esni. De ez megváltozott. És miért is ne?
Végül is, mi fontosabb – hogy a gyereke megkapja a lehető legjobb genetikai hátteret, vagy hogy rokonságban álljon önnel?"

Érdekes döntés volt a kiadó részéről, hogy fülszöveg helyett kiragadott egy nagyon figyelemfelkeltő részletet a könyvből. De akkor kicsit a történetről is. A könyv szerinti 2013-ban már nagyon előrehaladott a technológia, annak köszönhetően, hogy a nyolcvanas évek végén pár gyerek különleges képességekkel született. Számuk azóta is növekszik, és ők találtak fel orvosi gyógymódokat, tökéletesítettek biztonsági rendszereket, a tudomány minden ágában jeleskedtek, és egyértelműen jobban teljesítettek, mint az átlagemberek. Nem meglepő tehát, ha bizalmatlanság alakult ki az emberekben, főleg miután az egyik "elfajzott" meggyilkolt egy szenátort és vele együtt majdnem száz embert. Még szerencse, hogy ott a VEK (Veszélyelemző és Elhárító Központ), és megvédi a gonosz briliánsoktól az ártatlan embereket. Vagy a helyzet mégsem ennyire fekete-fehér?

A Briliánsok egy szórakosztató regény, a ponyva és a szépirodalom határáról származik. Éppen ezért gyorsan olvasható, izgalmas, de tele mondanivalóval, mély társadalomkritikával és élő karakterekkel. Arra kellett, hogy rájöjjek olvasás közben, hogy a tisztán szépirodalmi műveknél szeretem a hosszú leírásokat, vagy azt, hogy oldalakon keresztül nincs párbeszéd, de ha egy izgalmas kalandregény, ami ráadásul egy utópia és még akció is, szóval ha egy ilyen kerül a kezembe, akkor bizony nem bírok várni. Ilyenkor legszívesebben átugranám azokat a részeket, amik egy épület felépítését írják le, vagy az útvonalat egyik városból másikba, de végül mégsem teszem. És milyen jól teszem: nagyon sokszor, trükkösen ezekben a leírásokban olyan információk bújnak meg, amik később fontosak lehetnek.

Nekem nagyon tetszett ez a könyv, és rendkívül megörültem, amikor kiderült, hogy lesz folytatása, ettől még persze nem tökéletes a könyv. Főszereplőnk, Cooper, tényleg emberi, okos és bátor, de nagyon kiszámítható a jellemfejlődése. Az olvasó a tizedik oldalon tudja, mit gondol akkor Cooper, és mit fog a 300. oldalon. Ez több szereplőről, eseményről is elmondható, de szerencsére vannak csavarok a könyvben, és nem mindenre lehet előre számítani.
Marcus Sakey
A borító, Tabák Miklós műve szuper lett. Szépek a színei, figyelemfelkeltő és mégse túlzó. Bár én a borítóból ítélve ifjúsági irodalomra számítottam; nincs ezzel semmi baj: hátha a tinédzserek is bedőlnek, és leveszik a polcról. Megbánni nem fogják, annyira meg nem véres, hogy árthatna nekik. 

Aki szeretne egy izgalmas regényt olvasni, amiben van politika, szerelem, család, tudomány, kaland és közelharc, mindez egy utópiába csomagolva, annak melegen ajánlom Marcus Sakey könyvét. Ráadásul a könyvből film is készül a svéd tetovál lány, Noomi Rapace főszereplésével.

"- Van egy tucat jogsim. Zane-nek én T.S. Eliot voltam, itt a recepción Allen Ginsberg, és kisétálhattam volna Chuck Bukowskiként. De a VEK-ről van szó. Ha új életet akarok, új személlyé kell válnom. Új papírokkal, száz meg száz rendszerbe behackelt új háttértörténettel, új arccal, szóval az egész mindenség egyben."


2014. november 18., kedd

Anna Gavalda : Édes életünk

Anna Gavalda : Édes életünk

2014
Magvető Kiadó
Fordító: Tótfalusi Ágnes
280 oldal
kortárs francia szépirodalom



Anna Gavalda is azon írók közé tartozik (azért nincsenek olyan sokan), akiknek ha megjelenik egy új könyve, rögtön meg akarom szerezni. Pedig olvastam már tőle kevésbé jót is, mégis: az Együtt lehetnénk akkora hatással volt rám anno, hogy azt nem tudom elfelejteni. Hátha valaki megunná a felénél kritikámat, még gyorsan idebiggyesztem: imádtam a könyvet, és mindenkinek ajánlom, de legfőképp az én generációmnak, a huszonéveseknek, és a harminc körülieknek.

A könyv két kisregényből áll. Az elsőben a 24 éves Mathilde egy nap elhagyja a táskáját, amiben a számára fontos kacatokon kívül éppen rengeteg pénz is lapult. Ez a borzasztó eset egy nagyon furcsa találkozáshoz vezet, ez pedig ahhoz, hogy a lány végre rájöjjön: olyat dolgozik, amihez semmi kedve nincs, azzal tölti az idejét nap mint nap, ami nem teszi boldoggá. Hiába bulizik, iszik és pasizik, a gondok nem tűnnek el, a szerelem nem találja meg. De talán még ebben a kilátástalan életben is van olyan, aki emberségével meglepetést tud okozni. 
A második kisregény Yannról szól, egy 26 éves fiatalemberről, aki nem érzi magát elég tehetségesnek ahhoz, hogy dizájner legyen, ezért tucatmunkát végez, barátnőjével évek óta együtt él, de kapcsolatuk nem lépett előrébb. A túl kedves és cseppet sem önző Yann életében elég egy borozgatás közben átbeszélgetett éjszaka az addig ismeretlen szomszéddal ahhoz, hogy végre magával is foglalkozni kezdjen, és meghozzon pár döntést, amit már rég meg kellett volna.

"Anna Gavalda két – egymáshoz lazán kapcsolódó – kisregénye szórakoztatóan és elgondolkodtatóan szól a 21. századi fiatalok égető problémáiról, két kor- és kórtörténetet nyújtva az olvasónak. Hősei kiútkeresők, vagy nagyobb szavakkal: az élet értelmét kutatják."

Pont azon a napon láttam egy új magyar filmet a moziban, amikor ezt a könyvet először kezembe vettem, és jót mosolyogtam, és közben nagyon értetlenkedtem. A könyv borítóján ugyanis a Senki szigetének egy jelenetfotója vagy werkfotója látható, amit Szilágyi Lenke fotózott, és ilyenre még nem láttam korábban példát. 

Aztán a könyv elolvasása után már számos okot találtam rá, és nagyon tetszik is a borító: egyrészt a Senki szigete is fiatalokról szól, akik önmagukat keresik, a helyüket a világban, és megváltoztatják egymás életét, amikor hármójuk útja keresztezi egymást. Másrészt Mathilde is folyamatosan biciklivel jár, ahogy Juli is a filmben. Azért bevallom: ez a könyv nekem sokkal inkább közvetítette a kétségbeesett fiatalok üzenetét, mint Török Feri filmje.
Szó ami szó: Az Édes életünk nálam telibe talált. A szerencsétlen Mathilde-ot eleinte nem kedveltem, de miután bejött a történetbe a rejtélyes pali a hiányzó ujjperccel, minden karaktere szerethetővé vált, és Mathilde is élni kezdett. Vele is tudtam azonosulni, voltak hasonló korszakaim nekem is. 

Yann történeténél viszont nem kellett gondolkodnom, az első pillanatban megkedveltem a fiút, a végére pedig jól bele is szerettem. A szomszéd család pedig engem is meghatott: igen, én is szeretnék egy férjet, aki tíz év házasság után is úgy néz rám, mintha az első csók után lennénk, és aki egyetért abban, hogy a gyereknevelés két szülő dolga, a nő helye pedig lehet, hogy a konyhában van, de akkor vele egy időben a férjnek is. 

A legjobb pedig a könyv vége volt. Yann hangfelvételének minden pontján nevettem, a lezáráson pedig örömömben el is homályosodott a szemem. Ez a kisregény egyszerűen csak szép.
Az emberi gyarlósággal és az emberek elhamarkodott megítélésével kapcsolatban pedig sokunknak lenne mit tanulni ebből a történetből, én néhol szőttem is az elhatározásaimat.

Ez is egy olyan mű, amiben nagyon könnyű idézhető részt találni, mert nagyon frappáns gondolatok, és örök érvényű kijelentések vannak benne. Íme egy azok közül, amiket azért jelöltem meg, mert ráismertem benne a saját problémáimra, a saját kis nyomorú életemre. :)

"És te, marha, teszed, amit tenned kell: felvételik, vizsgák, diplomák, gyakorlatok.
Az önkéntes gyakornoki állások, a nem díjazott gyakornoki állások, az anyagi ellentétezés nélküli gyakornoki állások, a dicsőséget nem hozó nem fizetett gyakornoki állások, meg a dicsőségért végzett gyakornoki munkák. Aztán a CV-k. Olyan fényképpel, ami tetszeni fog. CV papíron, CV online, CV dombornyomásban, videón, ahogy óhajtják, akárhogyan. A motivációs levelek. A motivációs videók. Az... az összes értéktelen, hülye hadova, nem is tudsz már mit kitalálni, annyira nem hiszel bennük, annyira elkeserít, lelomboz, hogy ilyen fiatalon azért harcolsz körmöd szakadtáig, hogy te is adót fizethess, mint a többiek."


2014. november 9., vasárnap

Cerna-Szabó András : Veszett paradicsom


Cserna-Szabó András:
Veszett paradicsom

Kibillent az elviselhetetlen normalitásból

2014
316 oldal
kortárs magyar novellás kötet



Én minden Cserna-Szabó András könyvre ráhajtok, amint megjelenik, na de azért ennél megjegyezném, hogy annyira szuperre sikerült a borító, hogy akkor is kellett volna, ha nem ismerném a szerzőt. Egy hatalmas csillagos ötös Baranyai Andrásnak a borítótervért. Örültem, hogy a kötetből már két novellát ismertem korábbról (Körképekből), az egyik (a Gerda címűnagy kedvencem is lett .

Úgy emlékszem, már korábban is kijelentettem: márpedig szerintem Cserna-Szabó sokkal inkább novellista, mint regényíró. Ez a rövid műfaj jól áll neki, itt kieresztheti a humorát, gyakran gyárt ütős csattanókat, a saját szereplőinek szívatásában pedig ő a legjobb. 

Fülszöveg:
Réges-rég történt már, hogy kiűzettünk a Paradicsomból. Hisszük is, meg nem is, hogy az Éden létezett egyáltalán. Talán elveszett, talán megveszett, talán még mindig ott vagyunk, s újra és újra bűnbe esünk. Ebben a könyvben a férfiak kallódó ádámok, akik hol léhán, hol elképesztő elszántsággal vetik bele magukat az önpusztításba, az apokalipszisbe, a nők pedig csábító, rafinált évák, akik hol ifjú perditák, hol érett szépasszonyok bőrébe bújnak, de mindig taszítanak egyet a lejtőn lefelé csúszó (elvileg) erősebbik nemen. Persze ez a pusztulás egyáltalán nem lehangoló, inkább groteszk, abszurd és vicces. Nemcsak szánjuk hőseit, hanem bizony velük (sokszor rajtuk) nevetünk, s közben nem feledkezünk meg a kulináris és az altesti élvezetekről sem. Cserna-Szabó András ezúttal a végzetes szenvedélyek női nevek mögé bújtatott katalógusát írta meg.
A fülszöveg érzékletesre és találóra sikerült, pedig novellás kötethez általában elég nehéz ilyet írni.
Persze minél egységesebb egy ilyen könyv, minél több kapcsolat van a különböző novellák között, annyival könnyebb dolga van a kritikusnak is. Itt a női nevek, és a szomorú férfi sorsok tartották össze őket, de ezen kívül valójában nem sok minden. De ami úgy általában az íróra jellemző, itt sem hiányozhatott: majdnem mindegyik novellában ittak, és zsírosabbnál zsírosabb ételeket ettek szereplőink, amit gyakran bögyös nők főztek.
Bár Cserna-Szabó Andrást nagyon jó novellistának tartom, azért ebben a kötetben is nagyon ingadozó a különböző történetek minősége. Sokszor azt éreztem, hogy volt egy szuper ötlet, amiből kiindulhatott, de mire a végére ért, teljesen elfogyott az ereje, és semmilyen lett. Volt azonban pár novella, amit megint szívembe tudtam zárni, mert különleges volt, több szinten értelmezhető vagy egyszerűen ötletes és vicces. Szeretem az intertextualitásokat, és ha nem is direkt játszott rá egyik novellájában (Mia) például Bret Easton Ellis-re, akkor is az ő hatását lehetett érezni benne, és nem ez volt az egyetlen. Egy másikban pedig elhitette velünk, hogy ő nem írja meg azt a bizonyos történetet, amire megkérték, és mire a végére értünk, rá kellett döbbenünk, hogy bizony mégis azt olvastuk, és jól át lettünk verve. 

Gyengébbeknek ezeket tartottam: Regehű, Júlia, Zsuzsa.

Viszont ezeket imádtam: Vénusz, Mia, Arabella, Jolán, Szilvia, Gerda.

Nagyon jó a könyvnek a marketingje is, ezen a linken például végig csinálhatsz egy tesztet, ami végül megmondja, melyik nőszemély vagy a könyvből. Én Delila lettem, és nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel.


2014. október 16., csütörtök

Az év pszichothrillere : Mióta meghaltál


 Sophie Mckenzie : Mióta meghaltál


2014
Fordította:
Záhonyi Barbara
416 oldal
pszichológiai krimi-thriller



Wow!
Ez a könyv aztán elérte nálam, amit akart. Egy ideje már úgy olvasok könyveket, és úgy nézek filmeket, hogy nem olvasom el a fülszövegüket, így nem csak a spoiler-veszélytől mentem meg magam, de valójában semmit nem tudok a sztoriról. Így voltam ezzel a könyvvel is. 
Tetszett a címe, a borítója nem, hát lássunk neki. Kicsit lassan indult be, de nekem elejétől kezdve tetszett a stílusa. Bár utólag elolvasva úgy gondolom, most nagyon jó fülszöveget írtak a könyvhöz, ami nem spoilerez annyira, kissé megnyirbálva közlöm.

"Amikor Geniver Loxley nyolc évvel korábban elveszítette újszülött kislányát, megállt számára a világ, és azóta sem sokat haladt előre. Gent még mindig megviseli, ha babakocsit toló nőt lát; Beth halála előtt három könyve jelent meg, azóta viszont egy sort sem írt. 
Egy délelőtt becsenget hozzá egy ismeretlen, és pontosan azt mondja neki, amit mindig is hallani szeretett volna: a kislánya egészségesen született – de azonnal kivitték a műtőből, és bizonyára odaadták egy másik nőnek. Hihetetlen történet, de miért találna ki bárki ilyesmit? 
Gen nyomozni kezd, hogy megtalálja kislányát. Reménye azonban csakhamar félelembe és paranoiába csap át, mert olyan sötét üzelmek sejlenek föl előtte, amelyek titokban tartásáért valakinek a gyilkosság sem túl nagy ár…"

Én alapvetően nem szeretem se filmben, se könyvben  a tisztán műfaji darabokat. A Mióta meghaltál viszont egy olyan regény, amiben nagy odafigyeléssel és profizmussal lettek felépítve a karakterek, precízen és agyafúrtan vannak elrejtve a jelek, beépítve apróságok, amik később életmentő fontosságúak lehetnek. Ezen kívül nem csak krimi elemekből építkezik, hanem van benne egy kis romantika, egy nagyon pici politika, rengeteg dráma, és már-már hátborzongató thriller is. És én az ilyen összetettségért odáig tudok lenni. Ráadásul a könyv háromnegyedénél azt hinné az olvasó, hogy oké, most már sejtem mi lesz a vége, és akkor jön egy hatalmas csattanó, majd az utolsó oldalon még egy. A könyv végétől konkrétan tátva maradt a szám. Szóval a legfontosabb: ennél a könyvnél annak sem szabad az utolsó oldallal kezdenie, akinek ez mániája! Tessék kibírni azt a négyszáz oldalt, úgyis elröpül seperc alatt.

Ebből a könyvből filmet kéne csinálni. Ha tíz év múlva még nem lesz belőle, én vállalom. :)
Eddig nem ismertem Sophie McKenzie-t, de nagyon tetszik, ahogy ír, szóval biztosan fogok még olvasni tőle, és legközelebb talán megpróbálom angolul is.

Kiknek ajánlom?
  • A krimi és a thriller szerelmeseinek
  • A családpszichológia iránt érdeklődőknek
  • Azoknak, akik épp megcsömörlöttek, nem tudják, mit olvassanak, nem találnak semmi olyat, ami lekötné őket. Pont nekik való ez a könyv
  • Azoknak, akik szeretik találgatni, mi lesz egy csavaros történet vége
!SPOILER!
Nem lehet úgy véleményt írni erről a könyvről, hogy ne spoilereznék egy kicsit. Azt az elejétől sejtettem, hogy Art sáros. Direkt úgy volt bemutatva a házasságuk, mintha minden rendben lenne, anyagi jólét, baráti kör... De azért nem irigyeltük a nőt: a férfi nem elég figyelmes, az ágyban elég unalmas, túl sokat túlórázik. Még sok ilyen részlete volt a könyvnek, amit ki lehetett előre találni, de azért se a babás dolgot nem sejtettem, se a befejezést. Amikor Geniver felsorolta az összes lehetőséget, hogy milyen nők lehetnek, és ezt elismételte másodszor is, akkor viszont valahogy rájöttem, hogy a drágalátos sógornő lesz az, és száz százalékig biztos is voltam benne. Mégis fantasztikus fordulatnak tartom, és nagyon jó volt így találgatni. Utoljára a Tíz kicsi néger olvasása közben éreztem magam ilyen jól, amikor a gyilkost próbáltam felfedni. 
A könyv borítója meg... elsőre nagyon nem tetszett, aztán azt gondoltam, biztos az eltűnt kislányt ábrázolja. Most, hogy vége a könyvnek, arra tudok tippelni, hogy egy jó nagy átverés, és annak végül is nem rossz.
!SPOILER VÉGE!


2014. október 3., péntek

9 csillagos szeptemberi olvasmányaim


Véget ért a nyár, így minden ismerősöm visszament a suliba vagy a munkahelyére, és csak én maradtam egyedül a sok szabadidőmmel mint friss diplomás munkakereső. Így végre jutott időm a könyvekre is, viszont hosszú posztok helyett most rövid véleményeket írok csak mindegyikről.


Bret Easton Ellis : Holdpark

2008
Európa Könyvkiadó
fordította: M. Nagy Miklós
504 oldal
kortárs posztmodern thriller


Bret Easton Ellis mindig is a kedvenc íróim közé tartozott, úgyhogy ideje behoznom a lemaradásom, mert még három regényét nem olvastam. A Holdpark egy baromi érdekes regény. Aki már ismeri az író stílusát, érdeklődési körét, mint én, annak lehet egy sejtése, nagyjából mit fog olvasni. Teljesen téved.
Ami megmarad belőle: a pia, a drog, a felelőtlenség és a bulik meg a csajozás. De amit eddig nem ismerhettünk: úgy kezdi a regényt, mintha önéletrajzi ihletésű lenne. Mintha róla szólna, ez történt volna vele az elmúlt években. És aztán csupa szörnyű dolgot tesz. Az olvasó pedig egy pillanatra még be is dőlhet. Aztán nagyon lassan összeáll a kép, hogy ez egy nagyon furcsa fikció, amivel valójában a kortársai krimi, thriller és horror műveiről állít paródiát. Nem olyan ez, mint Bret Easton Ellis eddigi művei, de lebilincselően izgalmas és posztmodern, az elbeszélő "Bret" pedig egyszerre imádni való és egy hatalmas rohadék.



Gayle Forman : Ha maradnék

2011
Ciceró Kiadó
fordította: Rudolf Anna
258 oldal
ifjúsági regény


Ezt a könyvet azért vettem a kezembe, mert a moly.hu-n nagyon dicsérték, és ráadásul film is készül belőle. Mindig szeretem összehasonlítani a regényt a filmmel, de sajnos még nem sikerült ezt megnéznem moziban (és félek, hogy rosszul sikerül az adaptáció). Én szerencsésnek mondhatom magam, teljes a családom, nem veszítettem el még senkit a legközelebbiek közül, és a közeljövőben remélhetően (biztos!) nem is fogok. Éppen ezért nem szakít fel sebeket bennem, ha egy ilyen témájú könyvet olvasok, mégis teljesen kiakaszt. A Ha maradnék közben nagyon sokat könnyeztem. Mia, a tehetséges csellós lány elveszíti az egész családját egy szerencsétlen autóbalesetben. Csak ő marad, ő is kómában. Van egy legjobb barátnője, egy jóképű, menő zenész barátja, aki imádja őt, és a családja is hatalmas, számos rokon várja, hogy felébredjen, mégis neki kell döntenie egyedül: akarja-e folytatni. Első gondolatom persze az volt, hogy persze, hogy folytatni kell, az élet ajándék, ki kell használni, amíg lehet, és biztos a szülei is örülnének, ha legalább ő túlélné. De ha belegondolok, hogy ez a lány még kiskorú, és egyik napról a másikra egy üres házba kell hazamennie, ahol már anyukája, apukája nem fogja várni, és még a kisöccsét sem láthatja soha többé... hát valóban nehéz döntés. A Ha maradnék egy izgalmas szerkezetű könyv, ami egy nagyon szomorú témát taglal, és bárkihez szól: tinihez, felnőtthöz egyaránt. Talán nem lépi át a giccs határát, de az biztos, hogy nagyon megható és szomorú, úgyhogy aki érzékeny a témára, annak csak óvatosan!




Veronica Roth : A beavatott; A lázadó

2012; 2013
Ciceró
Fordította: Logos
432 oldal
ifjúsági utópia

A szeptemberbe még Veronica Roth tini utópia trilógiájának első két része fért bele, amik  - bár ugyanarra a sémára épülnek, mint az Éhezők Viadala, - nagyon tetszettek. A második résznél jöttem rá, hogy itt nem csak Hunger Games van, de van ebben egy jókora adag Burok és Az emlékek őre is. Arról nem beszélve, hogy természetesen a klasszikusoktól vették az alapokat, mint 1984, Legyek ura, és a többi. Izgalmas a két könyv, tartogat újat az olvasó számára, de főleg tiniknek ajánlom nagyon.
Ha elolvastam a harmadik kötetet is, akkor írok egy összefoglaló posztot róluk. Nagyon remélem, hogy ez minél hamarabb meg fog történni, mert már kezdek függővé válni.



2014. szeptember 30., kedd

Körkép 2014 - Így írnak ma a magyarok

Körkép 2014

Negyven mai író kisprózája

Összeállította: Király Levente
2014
Magvető Kiadó
312 oldal





A Körkép a Magvető Kiadó egyik legszínvonalasabb kiadványa. Minden évben elolvashatjuk benne az elmúl íróinak novelláiból összeállított válogatást. Király Levente idén úgy állította össze a kötetet, hogy negyven író munkája fért bele.


Ami azért valljuk be, nem kevés. Nagyon sok igény kielégít ez a kötet: egyszerűen csak szeretjük a kortárs magyar irodalmat? Pipa. Kíváncsiak vagyunk, vannak-e új hangok, és írnak-e még a nagy öregek? Pipa. Beleolvasnánk már végre valami kortárs magyarba, ha már ennyit mondják, de nincs kedvünk egy hosszú regényhez, inkább valami rövidebbet olvasnánk? Pipa.

Ebben a kötetben ugyanis vannak két oldalas írások, de akadnak hosszabbak is, és nagyon jól vannak elosztva. Mondanám, hogy pont amikor már besokallnánk, jön egy rövidebb, feloldó mű. De ez így nem igaz: tényleg váltakoznak hossz szerint, de ez nem jelenti azt, hogy könnyű lenne egymás után olvasni a novellákat. Nekem szükségem volt arra, hogy közbeiktassak egy-egy regényt (szórakoztató irodalmat), a novellák ugyanis többségükben eléggé lehangolóak. 
A Körkép 2014 nem csak az adott év irodalmi stílusát, divatját tükrözi, hanem azt is, amilyen hangulat uralkodik az országban. Ha nem is egyértelműen, vagy szó szerint, de az elmúlt egy év történéseiről is kapunk egy képet.
Éppen ezért emelném ki Halász Margit A málnárul című történetét, ami kedvesen bebizonyítja, hogy mi fiatalok bizony elég hamar leírjuk az idősebbeket, pedig akadhat pár meglepetésük a számunkra. Sőt!
De Cserna-Szabó András is megmosolyogtatja az olvasót, a Gerda egy olyan íróról szól, aki elvileg pénzért ír portrékat, de miután megkapja a pénzt, gyakran eltűnik írás nélkül. Történetünk végére mégis csak íróvá válik, mert Gerda történetét - bármennyire is nem akarja megírni, - végül mégis elolvashatjuk.
Vészits Andrea novellája, a Galamb csipkegallérral tökéletes befejezése a kötetnek, mert egy picit mégis segít feloldani azt. Bár alapvetően nem egy boldog időszakról, és nem túl kedves emberekről szól, a megoldás mégis happy endet eredményez.

Vannak példáim azokra a művekre is, amik nem tetszettek, szigorúan szubjektív meglátásaim következnek: Csabai László nem tudott olyan világot teremteni Válság című novellájában, amit el tudtam volna hinni, vagy érdekelni kezdett volna. Debreceni Boglárka egyszerűen egy korábbi életbe való utazás történetét mesélte el SVT című novellájában, de aki hallott már valaha a Pránanadiról, annak ez következtetések, tanulságok levonása vagy előzmények ismertetése nélkül semmi újat nem hoz. Garaczi László Tanítási szüret című írása nekem egyszerűen egy stílusjátéknak tűnt, de ennél nem lett több, Győrffy Ákos pedig túl nagy magaslatokban keresgélt A hegyi füzetből című rövidke írásával, hozzám ugyanis nem jutott el sok belőle.

Attól még, mert sok a szomorkás vagy kiábrándult történet, még akad köztük pár lehengerlően jó. Ilyen a kötet kezdő darabja, Beck Tamás Csílje, ami ijesztően valóságos képet ad a kihűlt házasságról, és bizalmatlanságot ébreszthet az olvasóban a férfiakkal szemben. Darvasi László novelláját, a Kőlépcsőt nem biztos, hogy 100%-ig értettem, de beszippantott, és olyan képeket használt, olyan ízesen fogalmazott, hogy az sem zavart, hogy bizonytalanságban hagyott a végén.
A kedvenc novellám pedig a kötetből Tóth Krisztináé; az Ahogy eddig egy nagyon rövid, tömör történet egy nőről, akinek halálos beteg lesz az anyukája. Úgy gondolom, hogy Tóth Krisztina rettentő jó novellista, képes egy négy és fél oldalas novellában elhelyezni egy meglepő fordulatot, belezsúfolni annyi érzelmet, hogy eltörjön a mécses az olvasónál.

Ezt a kötetet nem tudom csillagozni. A teljesség igénye nélkül kiemeltem pár példát, ami hatással volt rám, így vagy úgy, de a Körkép 2014 még számos érdekes novellát tartogat azok számára, akik belekukkantanának egy kicsit a kortárs magyar irodalomba. És mert úgy érzem, ezen személyek száma mostanság egyre ritkásabb, ezért a következőknek ajánlanám a kötetet:


  • Azoknak, akik azon veszik észre magukat regény olvasás közben, hogy elkalandoznak a gondolataik, és négy-öt oldal után vissza kell lapozniuk - ők bírni fogják a novellákat!

  • Azoknak, akik olvastak már bármit is a következő íróktól: Egressy Zoltán, Parti Nagy Lajos, Podmaniczky Szilárd vagy Dragomán György. Bizony, tőlük is szerepel egy-egy novella.

  • Azoknak, akik írók szeretnének lenni. Köztudott, hogy ahhoz hogy jól írjunk, előtte sokat kell olvasni. Még jobb, ha sok novellát olvasunk, és megvizsgáljuk, hogy építenek fel egy világot ily kevés oldalon is a profik.

  • És azoknak is, akik rövidfilmeket szeretnének csinálni, de még nem írnak olyan jól. Én ugyanis megtaláltam a következő filmem sztoriját a Körkép lapjain. Ötlet és ihlet-vadászatra tökéletesek az ilyen gyűjtemények.

2014. szeptember 24., szerda

Szerb Antal : Utas és holdvilág




 Szerb Antal : Utas és holdvilág




Rendet raktam a régi iskolai dolgaim között, és megtaláltam az irodalom faktos beadandóimat. Kiválogattam, mikre kaptam négyest, át is olvastam őket, és annyira egyetértettem a bírálattal, pedig emlékszem, hogy akkor nagyon rosszul esett, mert mindegyikkel sokat foglalkoztam. Azok közül, amikre ötöst kaptam, kiválasztottam párat.

Így vélekedtem (illetve inkább elemeztem) az Utas és holdvilágról 17 évesen. Előre szólok, SPOILER veszély!

Szerb Antal 1901-ben született Budapesten. 1924-ben német és angol szakos tanári és doktori diplomát szerzett a budapesti egyetemen, majd hosszabb időt töltött Franciaországban és Olaszországban, tanulmányúton volt Londonban. 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, később Baumgarten-díjat kapott. Egy ideig a Szegedi Egyetem magántanára volt, elõadásokat tartott a Magyar Rádióban. 1945-ben Sopron közelében, Balfon a náci fogolytáborban megölték, jeltelen tömegsírba temették.
            Eleinte történelmi könyveket írt, majd következett az Utas és holdvilág 1937-ben, ami egy lélektani regény. Én a Magvető Kiadó 1980-as kiadásában olvastam.
            A regény négy részre bontható, mindegyik elején egy idézet található. Az első, egy Villon idézet, igazán találó Mihályra nézve. Miután hajlandó volt belépni a normális emberek közé a házasságával, várja, hogy megtörténjen a változás az életében, a lelkében és a gondolkodásában. Ám ezek után megtörténik a szökés, és  maga se tudja, mi fog történni, az idézet is a várakozásra utal. A második rész idézete is későn nyer értelmet. A 6. fejezetben, hiszen csak ez a rész szól Erzsiről. Eleinte az ember azt hinné, hogy a perzsa férfinek nincs nagy jelentősége, de ha az idézetet nézzük, elgondolkodunk –legalábbis én így tettem- , és nem értettem, miért ez az idézet van ott. Aztán később mégis jelentőségteljes szereplővé vált a perzsa, de nem is szereplővé, hanem inkább szimbólummá. Mikor az ember hagyja, hogy sodorja magával az ár, és nem tudja előre soha sem, hogy mi lesz, a véletlenre bízza magát. A perzsa férfi ennek a szimbólumaként elevenedett meg Erzsi előtt. A harmadik rész idézete angolul volt. Kerestem fordítást, sehol se találtam.
Go thou to Rome - at once the Paradise, The Grave, the City and the Wilderness.
Végül Berzi Gergő fordítását használom:
Menj hát Rómába - a paradicsomba[kezdet] és temetőbe[vég], a városba és pusztaságba.A rész címe is az, hogy Róma. Mihály szemében Róma olyan sokat jelent, hogy meg se tudja fogalmazni, mégis mit. Persze, már mások is mondták, hogy Rómában megtalálja, amit keres, mindent megtalál itt, hiszen „minden út Rómába vezet”. De Róma neki tényleg meghozza azt, amit keresett, Évát. A negyedik rész idézete latinul volt:  
V. A porta inferi R. erue, Domine animam eius.                                                        Officium defunctorum
Erről is nehéz volt találni valamit. Részlet az Officium defunctorum-ból (halotti szolgálat), Liber Usualis-ból, ami egy istentiszteleti éneklésben való gyakorlati használatra írott könyv, és gregorián dallamok válogatása található benne.A fordítás:
Pap: A pokol kapujától
Kórus: Vondd el az ő lelkét, ó Uram!
Szerintem azok közül, akik ezt a könyvet olvasták, kevesen néznek utána annak, hogy mit jelent ez az idézet. Pedig szerintem nagyon érdekes. Mikor azt olvastam, hogy a Pokol kapuja, nem gondoltam semmire, hanem olvastam gyorsan, hogy kiderüljön. Nekem nem jutott eszembe az öngyilkosság gondolata sem. De ez az idézet is azt akarja mutatni, hogy Mihályt mennyien óvták attól, hogy öngyilkos legyen. Ezek az esetek nem mindent esetben voltak szándékosak.
            Összefoglalva, szerintem az idézetek fontosak, és jelentőségteljesek voltak, nem szabad átugrani felettük anélkül, hogy megértettük volna őket, vagy gondolkodtunk volna róluk.
            Érdekes abba belegondolni, hogy honnan érkeztünk, és hova érkeztünk. Ez nem egy olyan könyv, aminek „hőse” lentről indul, és elérkezik a csúcsra, felfejlődik, vagy megjavul. Onnan indultunk, hogy Mihály változni akart, olyan akart lenni, amilyen a többi ember, vagy hogy a könyv egyik fontos szavával éljek – konformizálódni próbált. Görcsösen próbálta elhitetni magával, hogy ha megházasodik, és polgári életet él, és rendesen dolgozik, akkor belül is megváltozik, a gondolatvilága, az életfelfogása. De ő nem egy olyan ember volt, aki el tudja fogadni az unalmas, szürke hétköznapokat. Sokszor mondták a könyvben, hogy Mihály más, mint a többi ember. Ők ezt legtöbbször pozitív értelemben használták, és Erzsi ezért felnézett rá, és csodálta. Szerintem viszont ez nem jó, én nem tudtam értékelni ezt a másságot. Mihály nekem nem volt szimpatikus. Tulajdonképpen ő nem valaki misztikus lény volt, aki egy másik Világra való, hanem csak simán lusta volt ahhoz, hogy beilleszkedjen. Többnek hitte magát, mint mások, mert ő többet gondolkodik. Szerintem túl nagyra volt magával, és nem tudott elszakadni a múltjától. Minek annyit nosztalgiázni? Nem értettem, hogy ha egyszer annyira fontosak voltak neki régi barátai, vagy szerelme, Éva, akkor miért nem kereste őket addig? Mihály nem csak Évához vonzódott olyan különleges módon, ahogy csak Mihály tudott, hanem Tamáshoz is különös szálak fűzték. Szerintem a regény helyenként önéletrajzi ihletésű. És ezt onnan gondolom, hogy elolvastam több rövid Szerb-életrajzot is, és az egyikben találtam egy részt, ahol arról volt szó, hogy egyesek szerint ő is a saját neméhez vonzódott. De ez persze nem biztos. Csak Mihálynál észrevettem ezt a furcsa vágyódást, áhítatot Tamás iránt, amit ő nem is titkolt, bár a legjobb barátjának nevezte, és semmi többnek. Sőt, soha nem történt köztük semmi olyan, Mihály mégis érezte ezt a valamit Tamás iránt, és egy másik, de hasonló érzés volt benne Éva iránt.
A gondolatmenetem úgy kezdődött, hogy mivé fejlődött a könyv alatt Mihály, és az elhatározásai. Tehát rájött, hogy ő mégse tud olyan lenni, mint a többi ember. Hagyta, hogy elfogja őt a nosztalgia, néha újra rátört az örvény-érzés, visszatértek a képzelgései. A múltjában kezdett élni, és ennek örült is. Éva emléke még benne élt, és egyre erősebb késztetés érzett arra, hogy megkeresse, hogy beszéljen vele. Tamásról, Tamás haláláról, és kettőjükről. Azt hitte, szerelmes Évába. Pedig ezt is csak bebeszélte magának. Az igazság az, hogy ő senkibe nem volt szerelmes. Vagy ha mégis, akkor Tamásba. Vagy Tamás és Éva kettősébe.  De ez a bizonytalanság, amit ő mindig érzett, ez nem hagyta, hogy mi megtudjuk, vagy hogy ő rájöjjön, hogy kit szeret, és hogy mit akar. De végül is az jó, hogy Évából „kiszeretett”.  Eljut odáig, hogy öngyilkos akar lenni. Megtudja, hogy Tamás halálánál Éva volt a segéd. Ez számára gyönyörű dolog. Ő is tamási halált akar halni. És akkor jönnek az akadályok. A keresztelő, amire Vannina hívta meg. Érdekes, ha belegondolunk, hogy a keresztapaságba Mihály már sokkal előbb beleegyezett, tehát az egész olyan, mintha magát akarta volna megmenteni az öngyilkosságtól, és Vannina is sokat segített a jóslatával, és az invitálásával. Maga a keresztelő is egy jelkép. Hiszen a keresztelő nem sokkal a születés tán van, tehát a születést, a tisztaságot jelképezi, és Mihály ennek épp az ellenkezőjére készült. A halált akarta elérni piszkos módon. Persze ott volt az is, hogy Éva nem ment el. De nem azért, mintha annyira szerette volna Mihályt, hogy meg akarta volna menteni. Nem. Hiszen Tamást akkor már sokkal jobban szerette. De Éva egy nagy rejtély. Aki hagyja, hogy a testvére, legjobb barátja, lelki társa, és szerelme öngyilkosságot kövessen el, sőt ő készíti el a mérget, az számomra megint csak egy érthetetlen személyiség. Tudta, hogy Tamásnak ez a legnagyobb vágya, és el is fogadta, megértette, és segített neki. Ez arra utal, hogy Éva rendkívül önzetlen, hiszen az nem zavarta, hogy neki mennyire fog hiányozni. Szóval Éva nem akarta, hogy Mihály is így haljon meg. 1. Ez a fajta halál csak Tamást illeti 2. Mihály nem olyan, mint Tamás, neki nem a halál a végső gyönyör 3. Éva nem érezte azt Mihály iránt, mint Tamás iránt, és nem is nézte ki Mihályból, hogy képes lenne rá. Így azzal, hogy nem ment el, meg akarta könnyíteni a dolgát, nehogy aztán csak becsületből ne merjen nemet mondani. Mivel ő nem tudott a keresztelőről.

Tehát Mihály átgondolta a dolgokat, és arra jutott, hogy ő tényleg nem akar meghalni. De még csak Évát se szereti. Igaz, hogy nem szereti a munkáját, és Magyarország nem az ő hazája, de. Nincs de. Nem maga miatt ment vissza Magyarországra, hanem a családja miatt. Ez az egyetlen értékelhető dolog Mihályban. Az apját rendkívüli módon szerette, és nem bírta, ha a családjában gondok voltak. És tényleg nem a saját akaratából tett semmit se, hanem hagyta, hogy a Világ tegye a dolgát.
„Mihály hallgatta. Hazamegy. Megint megkísérli azt, amit tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek.”
Ez a pár sor nagyon jól jellemzi Mihályt. Mindent másra akar fogni, ő semmiben sem hibás. Lehet, hogy nagyon szigorú vagyok vele, de én nem tudom elnézni a hibáit. Előbb is gondolhatott volna ezekre, és akkor nem lett volna semmi baj. De legalább a haláltól elment a kedve, és ez jó.

Ide illik záróképpen 2 idézet. Az első, ami egyébként a kedvenc részem a könyvből, és ami talán az igazi Mihályt mutatja be, vagy pedig azt a Mihályt, aki bizonytalan, és azt hiszi, hogy olyannak kell lennie, mint Tamás. A második meg a beletörődő, aki már nem akar meghalni. A könyv zárórésze.
„-Hogy mondja Achilleus árnya? –tűnődött. – „Inkább vagyok zsellér atyám házában, mint fejedelem a halottak között…” Én éppen fordítva: inkább lennék zsellér itt, a halottak között, mint fejedelem otthon, atyám házában. Csak tisztább fogalmam volna arról, hogy mi a zsellér…”
„Életben fog maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

A könyvben rengeteg idegen szót találtam, amiket nem értettem. Az ötödik után kezdett zavarni a dolog, ezért kiírtam egy párat, amig még volt türelmem, és ki szótáraztam magamnak. Íme az én kis magán szótáram:

Plazibilis – elhihető, elfogadható, valószínű
Primordiális – 1. ősi, kezdeti 2. elsődleges, alapvető
Deklarál -  1. kihirdet, kinyilatkoztat 2. valamilyennek nilyvánít
Moral insanity – erkölcsi beszámíthatatlanság, az erkölcsi gátlások teljes hiánya
Revideál – 1. felülvizsgáltat, ellenőriz 2.módosít, átértékel
Illuzorikus – hiú, hiábavaló, értelmetlen, megvalósíthatatlan, kétes, kétséges, látszólagos
Intranzigens – hajthatatlan, engesztelhetetlen
Nexus – összeköttetés, kapcsolat
Asszimilál  - 1. hasonlít 2. feldolgoz
Katzenjammer – másnaposság
Dezintegráció – felbomlás, szétesés, széthullás
Patologikus – beteges, kóros
Szimplifikáció – egyszerűsítés, leegyszerűsítés
Eszkomptáltat – leszámítol (váltót)
Koincidencia – időbeli egyezés, egybeesés
Oktroj – 1. kényszer, ráerőszakolás 2. fogyasztási adó 3. szabadalom, kiváltság
Deprimál – lehangol, lever, elcsüggeszt
Statutum – szervezeti szabályzat, alapszabály, szabályrendelet
Consummatum est – beteljesedett, elvégeztetett
Prelimináris – előzetes
Vivőr – 1. élvhajhász 2. életművész