2014. március 19., szerda

Nem is olyan bonyolult, mint a neve, avagy hogyan szerettem meg Szolzsenyicint

Alekszandr Szolzsenyicin :
Ivan Gyenyiszovics egy napja

2013
Európa Kiadó
fordítótta: Elbert János, Katona Erzséber, Wessely László
360 oldal
szovjet szépirodalom






"A fegyenctáborban az az egyetlen jó: itt már az ember döglésig szabad."




Bizony, vannak ilyen nagy-nagy írók a listámon, mint Bulgakov, Tolsztoj vagy Hemingway, akiktől szégyen-gyalázat, de nem olvastam még semmit. Eddig Szolzsenyicin is közéjük tartozott, de most végre a kezembe mertem venni ezt a zord borítójú könyvet, és nagyon jól döntöttem.

Nagyon nagyra becsülöm azokat az írókat, akik nem csak metaforákkal, hasonlatokkal, vagy egy történelmi eseménybe rejtve mesélik el véleményüket a világról, hanem a maga valóságában, konkrétan írják le az életet. Az már más kérdés, hogy betiltják őket, és csak évtizedekkel később jelennek meg műveik, de ők legalább megpróbálták.

Fülszöveg: 
"Ivan Genyiszovicsot, aki hazaszökött a német fogságból, és így vált kémgyanússá, 12 év büntetőtáborra ítélte a sztálini "igazságszolgáltatás". A 8. év egy napját követjük végig a hajnali ébresztőtől a késő esti utolsó ellenőrzésig. Mínusz 30 fok, hosszú műszak a szabadban kenyéren, üres levesen és kásán. Az életben maradásért naponta meg kell küzdeni az elemekkel, a fogva tartókkal és a rabtársakkal. A sztálini büntetőtáborok életének megrendítő, de pátosz nélküli leírása, mely a főhősén kívül sok különböző sorsot felvillant."
És a könyv további műveiről: "Az Ego a bolsevik forradalom utáni polgárháború egyik elfeledett epizódját eleveníti fel: főhőse a tambovi parasztlázadás vezetője, aki fogságba esése után szörnyű dilemmával szembesül… A Fenn és lenn című írásban Zsukov marsall meséli el az életét, harcait, sikereit, Sztálinhoz fűződő bonyolult kapcsolatát és a háború utáni kegyvesztettségét. A Töréspontokon egy orosz mérnök és vállalatvezető sok évtizeden átívelő története, aki minden rendszerben, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev alatt és az új, "kapitalista közegben is makacsul, legjobb tudása szerint, a lehető legbecsületesebben teszi a dolgát…"


Ilyen egyszerű, és mégis borzalmas. Tényleg az volt a lenyűgöző benne, hogy szinte már természetességgel írt a kegyetlenségről, embertelenségről, ami őket érte, a kevés és rossz minőségű ételről, a fagyról, és a tömérdek értelmetlen munkáról, amit végezniük kellett. És mégis olvasmányos volt, és izgalmas. 
A fülszövegben is említett többi hosszú novella vagy rövidebb kisregény közül engem igazából csak az Ego ragadott magával. Valójában sok ilyen filmet láttunk már, könyvet is olvashattunk, ami ezen az szituáción alapszik: ha köpsz, nem öljük meg a családod.
A filmes tapasztalataink alapján rögtön arra gondolhatunk, hogy mindegy mit csinál a főhős, így is, úgy is meg fog halni. Na igen, de a családját még megmentheti. A kérdés csak az, hogy kik a fontosabbak? A családod, vagy egy egész felkelő csapat? Az egyik legnehezebb kérdés, ami felmerülhet egy ember életében, és végig borzongva olvastam. Arra gondoltam, mennyire jó, hogy nincs háború. Aztán rögtön rájöttem, hogy dehogy nincs háború, folyamatosan van, és ráadásul mostanában egyre közelebb. 


Nagyon tetszett ez a könyv, főleg az Ivan Gyenyiszovics egy napja és az Ego, és nagyon ajánlom mindenkinek, főleg azoknak, akik szeretik a hiteles történelmi írásokat a nem is olyan távoli múltból, vagy azoknak, akik vonzódnak az egyszemélyes drámákhoz. Tehát szerettem a könyvet, most egy ideig mégse szeretnék háborús vagy munkatáboros és hasonló szörnyűségekkel foglalkozó regényt olvasni. Jöjjön egy kis vidámság!

És hogy egy filmes ínyenc is találhasson benne magának különlegességet, mint leendő filmrendező (wannabe) bemásolom a következő párbeszédet a könyvből:
"- Nem úgy van az, bátyám - mondja Cezar vontatott, lágy hangon -, a tárgyilagosság
megköveteli, hogy Eizenstein lángeszét elismerjük. Hát nem zseniális film a „Rettenetes Iván”? Az álarcos opricsnyikok tánca! A székesegyházi jelenet!
- Bohóckodás! - fortyan fel a H-123, s a kanál is megáll a szája előtt. - Itt már annyi a művészet, hogy ez nem is művészet. Bors és mák a mindennapi kenyér helyett! No meg a legaljasabb politikai eszme: az egyszemélyi zsarnokság igazolása. Az orosz intelligencia három nemzedéke emlékének meggyalázása! (A kását meg se ízleli, úgy nyeli le, így nem nagyon válik javára.)
- Azt hiszi, más felfogásban engedélyezték volna?
- Aha, engedélyezték volna?! Akkor ne beszéljen itt lángészről! Mondja azt, hogy talpnyaló,
hogy mint a kutya engedelmeskedik a gazda parancsának. Egy lángész nem a zsarnokok szája íze szerint alkotja művét!"