2014. szeptember 30., kedd

Körkép 2014 - Így írnak ma a magyarok

Körkép 2014

Negyven mai író kisprózája

Összeállította: Király Levente
2014
Magvető Kiadó
312 oldal





A Körkép a Magvető Kiadó egyik legszínvonalasabb kiadványa. Minden évben elolvashatjuk benne az elmúl íróinak novelláiból összeállított válogatást. Király Levente idén úgy állította össze a kötetet, hogy negyven író munkája fért bele.


Ami azért valljuk be, nem kevés. Nagyon sok igény kielégít ez a kötet: egyszerűen csak szeretjük a kortárs magyar irodalmat? Pipa. Kíváncsiak vagyunk, vannak-e új hangok, és írnak-e még a nagy öregek? Pipa. Beleolvasnánk már végre valami kortárs magyarba, ha már ennyit mondják, de nincs kedvünk egy hosszú regényhez, inkább valami rövidebbet olvasnánk? Pipa.

Ebben a kötetben ugyanis vannak két oldalas írások, de akadnak hosszabbak is, és nagyon jól vannak elosztva. Mondanám, hogy pont amikor már besokallnánk, jön egy rövidebb, feloldó mű. De ez így nem igaz: tényleg váltakoznak hossz szerint, de ez nem jelenti azt, hogy könnyű lenne egymás után olvasni a novellákat. Nekem szükségem volt arra, hogy közbeiktassak egy-egy regényt (szórakoztató irodalmat), a novellák ugyanis többségükben eléggé lehangolóak. 
A Körkép 2014 nem csak az adott év irodalmi stílusát, divatját tükrözi, hanem azt is, amilyen hangulat uralkodik az országban. Ha nem is egyértelműen, vagy szó szerint, de az elmúlt egy év történéseiről is kapunk egy képet.
Éppen ezért emelném ki Halász Margit A málnárul című történetét, ami kedvesen bebizonyítja, hogy mi fiatalok bizony elég hamar leírjuk az idősebbeket, pedig akadhat pár meglepetésük a számunkra. Sőt!
De Cserna-Szabó András is megmosolyogtatja az olvasót, a Gerda egy olyan íróról szól, aki elvileg pénzért ír portrékat, de miután megkapja a pénzt, gyakran eltűnik írás nélkül. Történetünk végére mégis csak íróvá válik, mert Gerda történetét - bármennyire is nem akarja megírni, - végül mégis elolvashatjuk.
Vészits Andrea novellája, a Galamb csipkegallérral tökéletes befejezése a kötetnek, mert egy picit mégis segít feloldani azt. Bár alapvetően nem egy boldog időszakról, és nem túl kedves emberekről szól, a megoldás mégis happy endet eredményez.

Vannak példáim azokra a művekre is, amik nem tetszettek, szigorúan szubjektív meglátásaim következnek: Csabai László nem tudott olyan világot teremteni Válság című novellájában, amit el tudtam volna hinni, vagy érdekelni kezdett volna. Debreceni Boglárka egyszerűen egy korábbi életbe való utazás történetét mesélte el SVT című novellájában, de aki hallott már valaha a Pránanadiról, annak ez következtetések, tanulságok levonása vagy előzmények ismertetése nélkül semmi újat nem hoz. Garaczi László Tanítási szüret című írása nekem egyszerűen egy stílusjátéknak tűnt, de ennél nem lett több, Győrffy Ákos pedig túl nagy magaslatokban keresgélt A hegyi füzetből című rövidke írásával, hozzám ugyanis nem jutott el sok belőle.

Attól még, mert sok a szomorkás vagy kiábrándult történet, még akad köztük pár lehengerlően jó. Ilyen a kötet kezdő darabja, Beck Tamás Csílje, ami ijesztően valóságos képet ad a kihűlt házasságról, és bizalmatlanságot ébreszthet az olvasóban a férfiakkal szemben. Darvasi László novelláját, a Kőlépcsőt nem biztos, hogy 100%-ig értettem, de beszippantott, és olyan képeket használt, olyan ízesen fogalmazott, hogy az sem zavart, hogy bizonytalanságban hagyott a végén.
A kedvenc novellám pedig a kötetből Tóth Krisztináé; az Ahogy eddig egy nagyon rövid, tömör történet egy nőről, akinek halálos beteg lesz az anyukája. Úgy gondolom, hogy Tóth Krisztina rettentő jó novellista, képes egy négy és fél oldalas novellában elhelyezni egy meglepő fordulatot, belezsúfolni annyi érzelmet, hogy eltörjön a mécses az olvasónál.

Ezt a kötetet nem tudom csillagozni. A teljesség igénye nélkül kiemeltem pár példát, ami hatással volt rám, így vagy úgy, de a Körkép 2014 még számos érdekes novellát tartogat azok számára, akik belekukkantanának egy kicsit a kortárs magyar irodalomba. És mert úgy érzem, ezen személyek száma mostanság egyre ritkásabb, ezért a következőknek ajánlanám a kötetet:


  • Azoknak, akik azon veszik észre magukat regény olvasás közben, hogy elkalandoznak a gondolataik, és négy-öt oldal után vissza kell lapozniuk - ők bírni fogják a novellákat!

  • Azoknak, akik olvastak már bármit is a következő íróktól: Egressy Zoltán, Parti Nagy Lajos, Podmaniczky Szilárd vagy Dragomán György. Bizony, tőlük is szerepel egy-egy novella.

  • Azoknak, akik írók szeretnének lenni. Köztudott, hogy ahhoz hogy jól írjunk, előtte sokat kell olvasni. Még jobb, ha sok novellát olvasunk, és megvizsgáljuk, hogy építenek fel egy világot ily kevés oldalon is a profik.

  • És azoknak is, akik rövidfilmeket szeretnének csinálni, de még nem írnak olyan jól. Én ugyanis megtaláltam a következő filmem sztoriját a Körkép lapjain. Ötlet és ihlet-vadászatra tökéletesek az ilyen gyűjtemények.

2014. szeptember 24., szerda

Szerb Antal : Utas és holdvilág




 Szerb Antal : Utas és holdvilág




Rendet raktam a régi iskolai dolgaim között, és megtaláltam az irodalom faktos beadandóimat. Kiválogattam, mikre kaptam négyest, át is olvastam őket, és annyira egyetértettem a bírálattal, pedig emlékszem, hogy akkor nagyon rosszul esett, mert mindegyikkel sokat foglalkoztam. Azok közül, amikre ötöst kaptam, kiválasztottam párat.

Így vélekedtem (illetve inkább elemeztem) az Utas és holdvilágról 17 évesen. Előre szólok, SPOILER veszély!

Szerb Antal 1901-ben született Budapesten. 1924-ben német és angol szakos tanári és doktori diplomát szerzett a budapesti egyetemen, majd hosszabb időt töltött Franciaországban és Olaszországban, tanulmányúton volt Londonban. 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, később Baumgarten-díjat kapott. Egy ideig a Szegedi Egyetem magántanára volt, elõadásokat tartott a Magyar Rádióban. 1945-ben Sopron közelében, Balfon a náci fogolytáborban megölték, jeltelen tömegsírba temették.
            Eleinte történelmi könyveket írt, majd következett az Utas és holdvilág 1937-ben, ami egy lélektani regény. Én a Magvető Kiadó 1980-as kiadásában olvastam.
            A regény négy részre bontható, mindegyik elején egy idézet található. Az első, egy Villon idézet, igazán találó Mihályra nézve. Miután hajlandó volt belépni a normális emberek közé a házasságával, várja, hogy megtörténjen a változás az életében, a lelkében és a gondolkodásában. Ám ezek után megtörténik a szökés, és  maga se tudja, mi fog történni, az idézet is a várakozásra utal. A második rész idézete is későn nyer értelmet. A 6. fejezetben, hiszen csak ez a rész szól Erzsiről. Eleinte az ember azt hinné, hogy a perzsa férfinek nincs nagy jelentősége, de ha az idézetet nézzük, elgondolkodunk –legalábbis én így tettem- , és nem értettem, miért ez az idézet van ott. Aztán később mégis jelentőségteljes szereplővé vált a perzsa, de nem is szereplővé, hanem inkább szimbólummá. Mikor az ember hagyja, hogy sodorja magával az ár, és nem tudja előre soha sem, hogy mi lesz, a véletlenre bízza magát. A perzsa férfi ennek a szimbólumaként elevenedett meg Erzsi előtt. A harmadik rész idézete angolul volt. Kerestem fordítást, sehol se találtam.
Go thou to Rome - at once the Paradise, The Grave, the City and the Wilderness.
Végül Berzi Gergő fordítását használom:
Menj hát Rómába - a paradicsomba[kezdet] és temetőbe[vég], a városba és pusztaságba.A rész címe is az, hogy Róma. Mihály szemében Róma olyan sokat jelent, hogy meg se tudja fogalmazni, mégis mit. Persze, már mások is mondták, hogy Rómában megtalálja, amit keres, mindent megtalál itt, hiszen „minden út Rómába vezet”. De Róma neki tényleg meghozza azt, amit keresett, Évát. A negyedik rész idézete latinul volt:  
V. A porta inferi R. erue, Domine animam eius.                                                        Officium defunctorum
Erről is nehéz volt találni valamit. Részlet az Officium defunctorum-ból (halotti szolgálat), Liber Usualis-ból, ami egy istentiszteleti éneklésben való gyakorlati használatra írott könyv, és gregorián dallamok válogatása található benne.A fordítás:
Pap: A pokol kapujától
Kórus: Vondd el az ő lelkét, ó Uram!
Szerintem azok közül, akik ezt a könyvet olvasták, kevesen néznek utána annak, hogy mit jelent ez az idézet. Pedig szerintem nagyon érdekes. Mikor azt olvastam, hogy a Pokol kapuja, nem gondoltam semmire, hanem olvastam gyorsan, hogy kiderüljön. Nekem nem jutott eszembe az öngyilkosság gondolata sem. De ez az idézet is azt akarja mutatni, hogy Mihályt mennyien óvták attól, hogy öngyilkos legyen. Ezek az esetek nem mindent esetben voltak szándékosak.
            Összefoglalva, szerintem az idézetek fontosak, és jelentőségteljesek voltak, nem szabad átugrani felettük anélkül, hogy megértettük volna őket, vagy gondolkodtunk volna róluk.
            Érdekes abba belegondolni, hogy honnan érkeztünk, és hova érkeztünk. Ez nem egy olyan könyv, aminek „hőse” lentről indul, és elérkezik a csúcsra, felfejlődik, vagy megjavul. Onnan indultunk, hogy Mihály változni akart, olyan akart lenni, amilyen a többi ember, vagy hogy a könyv egyik fontos szavával éljek – konformizálódni próbált. Görcsösen próbálta elhitetni magával, hogy ha megházasodik, és polgári életet él, és rendesen dolgozik, akkor belül is megváltozik, a gondolatvilága, az életfelfogása. De ő nem egy olyan ember volt, aki el tudja fogadni az unalmas, szürke hétköznapokat. Sokszor mondták a könyvben, hogy Mihály más, mint a többi ember. Ők ezt legtöbbször pozitív értelemben használták, és Erzsi ezért felnézett rá, és csodálta. Szerintem viszont ez nem jó, én nem tudtam értékelni ezt a másságot. Mihály nekem nem volt szimpatikus. Tulajdonképpen ő nem valaki misztikus lény volt, aki egy másik Világra való, hanem csak simán lusta volt ahhoz, hogy beilleszkedjen. Többnek hitte magát, mint mások, mert ő többet gondolkodik. Szerintem túl nagyra volt magával, és nem tudott elszakadni a múltjától. Minek annyit nosztalgiázni? Nem értettem, hogy ha egyszer annyira fontosak voltak neki régi barátai, vagy szerelme, Éva, akkor miért nem kereste őket addig? Mihály nem csak Évához vonzódott olyan különleges módon, ahogy csak Mihály tudott, hanem Tamáshoz is különös szálak fűzték. Szerintem a regény helyenként önéletrajzi ihletésű. És ezt onnan gondolom, hogy elolvastam több rövid Szerb-életrajzot is, és az egyikben találtam egy részt, ahol arról volt szó, hogy egyesek szerint ő is a saját neméhez vonzódott. De ez persze nem biztos. Csak Mihálynál észrevettem ezt a furcsa vágyódást, áhítatot Tamás iránt, amit ő nem is titkolt, bár a legjobb barátjának nevezte, és semmi többnek. Sőt, soha nem történt köztük semmi olyan, Mihály mégis érezte ezt a valamit Tamás iránt, és egy másik, de hasonló érzés volt benne Éva iránt.
A gondolatmenetem úgy kezdődött, hogy mivé fejlődött a könyv alatt Mihály, és az elhatározásai. Tehát rájött, hogy ő mégse tud olyan lenni, mint a többi ember. Hagyta, hogy elfogja őt a nosztalgia, néha újra rátört az örvény-érzés, visszatértek a képzelgései. A múltjában kezdett élni, és ennek örült is. Éva emléke még benne élt, és egyre erősebb késztetés érzett arra, hogy megkeresse, hogy beszéljen vele. Tamásról, Tamás haláláról, és kettőjükről. Azt hitte, szerelmes Évába. Pedig ezt is csak bebeszélte magának. Az igazság az, hogy ő senkibe nem volt szerelmes. Vagy ha mégis, akkor Tamásba. Vagy Tamás és Éva kettősébe.  De ez a bizonytalanság, amit ő mindig érzett, ez nem hagyta, hogy mi megtudjuk, vagy hogy ő rájöjjön, hogy kit szeret, és hogy mit akar. De végül is az jó, hogy Évából „kiszeretett”.  Eljut odáig, hogy öngyilkos akar lenni. Megtudja, hogy Tamás halálánál Éva volt a segéd. Ez számára gyönyörű dolog. Ő is tamási halált akar halni. És akkor jönnek az akadályok. A keresztelő, amire Vannina hívta meg. Érdekes, ha belegondolunk, hogy a keresztapaságba Mihály már sokkal előbb beleegyezett, tehát az egész olyan, mintha magát akarta volna megmenteni az öngyilkosságtól, és Vannina is sokat segített a jóslatával, és az invitálásával. Maga a keresztelő is egy jelkép. Hiszen a keresztelő nem sokkal a születés tán van, tehát a születést, a tisztaságot jelképezi, és Mihály ennek épp az ellenkezőjére készült. A halált akarta elérni piszkos módon. Persze ott volt az is, hogy Éva nem ment el. De nem azért, mintha annyira szerette volna Mihályt, hogy meg akarta volna menteni. Nem. Hiszen Tamást akkor már sokkal jobban szerette. De Éva egy nagy rejtély. Aki hagyja, hogy a testvére, legjobb barátja, lelki társa, és szerelme öngyilkosságot kövessen el, sőt ő készíti el a mérget, az számomra megint csak egy érthetetlen személyiség. Tudta, hogy Tamásnak ez a legnagyobb vágya, és el is fogadta, megértette, és segített neki. Ez arra utal, hogy Éva rendkívül önzetlen, hiszen az nem zavarta, hogy neki mennyire fog hiányozni. Szóval Éva nem akarta, hogy Mihály is így haljon meg. 1. Ez a fajta halál csak Tamást illeti 2. Mihály nem olyan, mint Tamás, neki nem a halál a végső gyönyör 3. Éva nem érezte azt Mihály iránt, mint Tamás iránt, és nem is nézte ki Mihályból, hogy képes lenne rá. Így azzal, hogy nem ment el, meg akarta könnyíteni a dolgát, nehogy aztán csak becsületből ne merjen nemet mondani. Mivel ő nem tudott a keresztelőről.

Tehát Mihály átgondolta a dolgokat, és arra jutott, hogy ő tényleg nem akar meghalni. De még csak Évát se szereti. Igaz, hogy nem szereti a munkáját, és Magyarország nem az ő hazája, de. Nincs de. Nem maga miatt ment vissza Magyarországra, hanem a családja miatt. Ez az egyetlen értékelhető dolog Mihályban. Az apját rendkívüli módon szerette, és nem bírta, ha a családjában gondok voltak. És tényleg nem a saját akaratából tett semmit se, hanem hagyta, hogy a Világ tegye a dolgát.
„Mihály hallgatta. Hazamegy. Megint megkísérli azt, amit tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek.”
Ez a pár sor nagyon jól jellemzi Mihályt. Mindent másra akar fogni, ő semmiben sem hibás. Lehet, hogy nagyon szigorú vagyok vele, de én nem tudom elnézni a hibáit. Előbb is gondolhatott volna ezekre, és akkor nem lett volna semmi baj. De legalább a haláltól elment a kedve, és ez jó.

Ide illik záróképpen 2 idézet. Az első, ami egyébként a kedvenc részem a könyvből, és ami talán az igazi Mihályt mutatja be, vagy pedig azt a Mihályt, aki bizonytalan, és azt hiszi, hogy olyannak kell lennie, mint Tamás. A második meg a beletörődő, aki már nem akar meghalni. A könyv zárórésze.
„-Hogy mondja Achilleus árnya? –tűnődött. – „Inkább vagyok zsellér atyám házában, mint fejedelem a halottak között…” Én éppen fordítva: inkább lennék zsellér itt, a halottak között, mint fejedelem otthon, atyám házában. Csak tisztább fogalmam volna arról, hogy mi a zsellér…”
„Életben fog maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

A könyvben rengeteg idegen szót találtam, amiket nem értettem. Az ötödik után kezdett zavarni a dolog, ezért kiírtam egy párat, amig még volt türelmem, és ki szótáraztam magamnak. Íme az én kis magán szótáram:

Plazibilis – elhihető, elfogadható, valószínű
Primordiális – 1. ősi, kezdeti 2. elsődleges, alapvető
Deklarál -  1. kihirdet, kinyilatkoztat 2. valamilyennek nilyvánít
Moral insanity – erkölcsi beszámíthatatlanság, az erkölcsi gátlások teljes hiánya
Revideál – 1. felülvizsgáltat, ellenőriz 2.módosít, átértékel
Illuzorikus – hiú, hiábavaló, értelmetlen, megvalósíthatatlan, kétes, kétséges, látszólagos
Intranzigens – hajthatatlan, engesztelhetetlen
Nexus – összeköttetés, kapcsolat
Asszimilál  - 1. hasonlít 2. feldolgoz
Katzenjammer – másnaposság
Dezintegráció – felbomlás, szétesés, széthullás
Patologikus – beteges, kóros
Szimplifikáció – egyszerűsítés, leegyszerűsítés
Eszkomptáltat – leszámítol (váltót)
Koincidencia – időbeli egyezés, egybeesés
Oktroj – 1. kényszer, ráerőszakolás 2. fogyasztási adó 3. szabadalom, kiváltság
Deprimál – lehangol, lever, elcsüggeszt
Statutum – szervezeti szabályzat, alapszabály, szabályrendelet
Consummatum est – beteljesedett, elvégeztetett
Prelimináris – előzetes
Vivőr – 1. élvhajhász 2. életművész

2014. szeptember 6., szombat

Nemzeti szélcsend

Egressy Zoltán :

Százezer eperfa

2014
Európa Kiadó
380 oldal
kortárs magyar szépirodalom
(egy kis földrajzzal és romantikával fűszerezve)





Egressy Zoltán nevével először gimiben magyar fakton találkoztam. Tanultam, hogy ő írta a 4 x 100-at, a Sóska, sültkrumplit; de ez sajnos nem sokat mondott nekem, mert egyiket sem olvastam el akkor, és színházban sem láttam. Aztán megnéztük a Portugált a Katona József Színházban, és emlékszem, - nem csak hogy tetszett és végignevettük az egészet, - de azóta is idézzük belőle egyik kedvenc sorunkat: "há igyak má' egy fröcsit, ha má' itt vagyok!"

Ezek után szívesen olvastam volna valamit Egressytől, de eddig nem került rá sor. A Százezer eperfára viszont rettentően kíváncsi voltam a megjelenése előtt, mert ismerőseim révén sok információ eljutott hozzám a marketingjével kapcsolatban (könyvtrailerek), ami szerintem nagyon erős volt, és remélem, sikeres is.


A fülszöveg:
"Hat ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt. Hat magányos emberé, akinek története van, és dolga egymással – bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék. 
A minden oldalról heves és felkavaró kiderítő manőverek háttere a jelen különös időjárási anomáliától sújtott Magyarországa, és ahogy haladunk előre a történetben, ahogy a vihart felváltó szélcsend rátelepszik nemcsak a tüdőkre, de a szívekre is, a háttér lassan előtérbe nyomul, hogy átvegye az irányítást az egyéni sorsok felett."

Amit nagyon fontos kiemelnem: végre egy jó fülszöveg! Bár szépirodalmi alkotásnál könnyebb talán, mert nem annyira veszélyes, hogy lelövi a poénokat, hiszen ezek a művek tökéletesen megélnek csattanó nélkül is (persze a legjobb, ha van bennük az is), viszont nehezebb figyelemfelkeltő beharangozót írni hozzájuk. Engem mindenesetre meggyőzött.

És hogy végre a könyvről is beszéljek kicsit: nagyon szerettem. Mindig is közel álltak hozzám azok a regények, amik különböző emberek szemszögéből mutatják be a történéseket, és ha még össze is érnek a szálak, és ezen emberek sorsai, akkor az telitalálat. Bár egyáltalán nem volt szimpatikus Juli, a kórházi nővér karaktere, mégis nagyon izgalmas volt, hogy folyton mások testbeszédéből, viselkedéséből akar következtetni személyiségükre. Arrogánsnak tűnt Orsolya, a festőnő, de szimpatikussá tette a festészet, és a fák iránti rajongása. Mindenkiben találtam tehát valamit, amit szerethettem, pedig általánosságban úgy éreztem, hogy egyikkel sem barátkoznék össze szívesen. Kivétel persze Aszfalt Harlequin, aki a magában tartott költői-bohókás gondolataival és irodalomszeretetével első pillanatban a szívembe lopta magát, és kicsit olyan érzésem volt, hogy az írónak is ő volt a kedvenc karaktere, őt dolgozta ki a legszívesebben.

Ami nekem nem tetszett benne, az a sok-sok földrajz és meteorológia. Az utopisztikus vihar és szélcsend ötlete újszerű és megragadó volt, a földrajzi magyarázatok viszont engem szörnyen untattak, de ennek gyökere csakis bennem rejlik: már gimnáziumban is utáltam a földrajz órákat. Ezen kívül viszont imádtam a könyvet, az aktuálpolitikai utalások (valójában burkolt beszólások) pedig simogatták lelkemet.

Aki még mindig nem tudja eldönteni, érdemes-e elolvasni ezt a könyvet, tetszeni fog-e a stílusa, az nézze meg az alábbi videót, amiben Nagy Ervin hangján hallhatunk a könyvből egy részletet, és gyönyörű szép aláfestő képeket is láthatunk, amik megidézik a Százezer eperfa hangulatát.



További két könyvtrailer is készült, ráadásul egy nekem nagyon kedves ember is közreműködött benne, szóval nézzétek meg ezt és ezt is, ha pedig még ez sem elég, akkor itt olvashattok egy részletet a könyvből, amiből azért én is idézek egy kicsit.

"... a csoportosulás a hídra tart, ők pedig a Bajcsy-Zsilinszky út felé haladnak tovább, vajon meddig hívják még így, nincs biztonságban, nem úgy, mint mondjuk a Nemzeti Galéria, az nemzeti, be van védve, valószínűleg megússza a küszöbönálló újabb átnevezési hullámot."